2012. október 21., vasárnap

Ismerd meg a magyar Bryan Adamst

Amikor először láttam Csákvári Lacát, egy pillanatra összezavarodtam. Színpadon állt, gitárral a kezében, és olyan ismerősnek tűnt... persze, hiszen Bryan Adamsre hasonlít. És mint együttese, a Room Service - Bryan Adams Tribute band koncertjén kiderült, nemcsak külsőleg, hanem a hangja is.

Egyik kedvenc Bryan Adams dalom, a Have You Ever Really Loved a Woman így szól az ő előadásukban - épp annyi érzelemmel, amennyi ebben a dalban van, mert benne kell, hogy legyen.


Ha most ismerősnek találjátok Lacát, az nem véletlen: korábbi megasztáros, az ötödik szériában szerepelt, amiről szintén találhattok videókat a YouTube-on, ha rákerestek a nevére.

De a fent említett koncertre visszatérve, kellemes meglepetést ért, amikor megismerkedtünk. Arra számítottam, hogy majd Bryan Adams munkásságáról csacsogunk, és néhány udvarias mondat után elköszönünk egymástól, de nem így történt: Laca nagyon kedves, közvetlen és mosolygós volt, pedig a közönség gratulációi igencsak kimerítethették, mire eljutottunk a kézfogásig. :) Nem tudta, hogy újságíró vagyok, ezt csak jóval később árultam el neki. Ő viszont örömmel újságolta, hogy saját számokat énekel és ír is, ezek közül szeretnék most nektek is megmutatni néhányat.

Legelőször ezt a dalát hallgattam meg, a címe, Mikor van az... a dal szerintem nagyon izgalmasan épül fel: lassan indul, majd gyorsul, aztán a végére ismét lelassul. Komolyabban nem értek a zenéhez, csak azt tudom megmondani, mi az, ami tetszik. És ez az. :) Ja, és még mondanivalója is akad... itt tudjátok meghallgatni.

A Valahol című dala kicsit rejtélyesebb, és sötétebb képi világot varázsol elénk, de ezt is ajánlom nektek: ide kattintva tudjátok meghallgatni.

A Szólj még hozzám volt az a dal, amit többször is végigjátszottam, és bizony megkönnyeztem. Jó, nem vagyok egy Keresztes Ildikó, de akkor bizony meghatódom, ha egy dal, pontosabban egy-egy jó zene megfelelő üzenettel elér a lelkemhez...

És a legnagyobb kedvencemet hagytam utoljára, aminek a klipjét most szerencsére be tudom illeszteni (az előbb nem akart sikerülni). A címe: Tiéd a nap és az éj. Többet nem is szeretnék fecsegni. Hallgassátok, és ha tehetitek, menjetek el egyszer meghallgatni Lacát és zenekarát. Csak mert nagyon jók, szerények, aranyosak... és nagyon megérdemlik. Szerintem. :)


Egy kis segítség a koncertre járóknak: itt tudjátok megnézni és lájkolni Laca, illetve a Room Service együttes oldalait.

http://bryanadamstribute.net/
https://www.facebook.com/pages/Cs%C3%A1kv%C3%A1ri-L%C3%A1szl%C3%B3-Laca-/206989165986200
https://www.facebook.com/pages/ROOM-SERVICE-Bryan-Adams-tribute-band-Hungary-/164898484460?fref=ts

2 megjegyzés: